Friss

Népszerű

Összes
Ha a Fidesz politikai racionalitásából indulunk ki, akkor az átláthatóságinak nevezett törvényjavaslatnak nem az a célja, hogy ebben a formában átmenjen, sokkal inkább az, hogy erről beszéljünk – mondta Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben.

A Videoton volt a NER futballfejlesztési lázálmának prototípusa. Megelőzte a korát: már 2010 előtt forrásokat kapott, kivételezést, figyelmet, tőkeerős szponzorokat. Most úgy tűnik, az összeomlásban is ők viszik a fáklyát. Kele János írása.
Éveken át a politikai vezetés kedvenc klubja volt a Vidi, mostanra viszont az NB I-ből való kiesés után odáig fajultak a dolgok, hogy a sértődött NER-oligarcha tulajdonos, Garancsi István a fideszes polgármesterrel, Cser-Palkovics Andrással vitatkozik a jövőről, egyúttal példátlan ultimátumot adott az önkormányzatnak: ha nem veszi át a klubot, az NB II-ben sem indítja el a csapatot.
Legfrissebb epizódok
A korábbi jegybankelnök a Dellában megosztotta azt az élményét, miszerint a kormányhoz bekötött vállalkozói világ alsóbb szintjein már kézzel tapintható a feszültség és az elégedetlenség a pénzhiány miatt.

Olvasói sztorik
OSZAR »