Rátámadtak egy anyára és lányára vasárnap a Nyugati pályaudvaron álló egyik Intercityn. A Készenléti Rendőrség közleménye szerint egy 17 éves lány rohant a járőrökhöz segítségért a pályaudvar egyik peronján.
Elmondta a rendőröknek, hogy egy ismeretlen belépett a fülkéjükbe, és szó nélkül testével odanyomta őt az üléshez, majd megpróbálta kitépni kezéből a mobilját. Mivel ő nem eresztette a készüléket, dulakodni kezdtek. Pár pillanat múlva sikerült magát kiszabadítania támadója karjából, így ugrott le a vonatról.
Miközben a lány a járőrökhöz sietett, a férfi az asszonyt vette célba. Felkapta az ülésről a fejhallgatót és a hátizsákot, majd el akart szaladni, de a nő nem engedte. Megpróbálta visszaszerezni az értékeit, de csak a headsetet tudta. A táska a támadónál maradt
– közölte a rendőrség.
Mikor a rabló leugrott a szerelvényről, szinte egyből a rendőrök karjában találta magát. Ők ugyanis a jelzést követően a vonathoz mentek, és visszavették az elrabolt táskát.
Az ittas férfit megbilincselték, majd előállították. A rablással gyanúsított férfi a lebukása ellenére sem ismerte be a bűncselekmény elkövetését, bűnügyi őrizetbe vették.