Már leírtam itt egyszer, milyen volt látni színre lépni – az ő esetében mindenképpen ez tűnik a megfelelő igének – az ifjonti(bb) Gyurcsány Ferencet, amikor gyermek-, ifjúsági és sportminiszterként bemutatkozott, és úgy tarolt le egy korabeli kormány-sajtótájékoztatót, hogy abból nyilvánvaló volt, az ambíciók határa messze az ifjúságügyön és a sporton túl húzódik. (Utólag talán azt is megkockáztatjuk, hogy azokat soha nem érintette.)
Hat-hét csatakos évvel és egy bukással később, egy háttérbeszélgetésen találkoztunk (azon ritka alkalmak egyikeként, amikor ezt újságírók kezdeményezik, de az érintett is rááll, pedig épp nem szolgálja pillanatnyi érdekét, legalábbis az adott pillanatban nem egyértelmű, hogy hogyan – erről a műfajról, ezekről a szituációkról néhány hónapja az Első kézből podcastban elmélkedtünk Nagy Gergely Miklóssal és Pető Péterrel). Még 2010 előtt voltunk, a sokadik körös esélylatolgatás után azt kérdeztem, mi értelme volt beleállni a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló (az igenek győzelmével, de a részvétel miatt érvénytelenül záruló) 2004-es népszavazáson az ellenzői pozícióba, ha nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy látszódjon, hogyan fog visszatérni és homloknak csapódni az a bumeráng.
Az én kérdésem hatalomtechnikai volt, a válasz – mintha egy gombot nyomtak volna meg az exkormányfőn – pátoszos és elvi, valamelyikünk nyilván félreértette a szituációt, nagyobb eséllyel én. Az érvrendszert ismertem, úgyhogy már a válasz közben azon gondolkodtam, tényleg ez-e a válasza egy egyébként tényleg fonák múltbéli helyzetre, vagy ezt a választ tanította meg magának akkor, amikor valamilyet meg kellett: szóval hogy szerepben van-e.
A konkrét ügyet illetően sem vagyok biztos a válaszban, ahogy majd arról is írhat egy kurva jó könyvet valaki, aki nálam körmönfontabban kérdez, hogy a 2010 és a tegnapelőtt közötti mozgásokban mennyi volt az egó és mennyi a politikai elszámítás. Mindenesetre talányos időzítéssel és némi csendet hátrahagyva szublimált az utolsó magyar miniszterelnök,
(Technikai lábjegyzet a Bajnai Gordon-ultráknak, mielőtt levelezni kezdünk: mire nála kiderült, mire szeretné, már nem volt miniszterelnök.)
A térkép kétségkívül egyszerűbb lesz Gyurcsány meg a borítékolható elillanás felé tartó – elvégre köré épült – párt nélkül. (Tökéletes riposzt Komjáthi Imre MSZP-elnöktől, csak nem úgy, ahogy szánta: most ők jönnek – viszlát, viszlát. Abban viszont kétségkívül igaza van, hogy egyszer majd jól állna ennek az országnak egy érdemi baloldal.)
A kilencvenedik születésnapja alkalmából Nagy József által kérdezett Csányi Vilmos nem erre mondja a nagyinterjú első részében, hanem általában az életre, de ide is passzol:
Egyszer mindenki elmegy. A hozzám egészen közelállók is. Én is elmegyek. Vagyis minden kapcsolat átmeneti. Minden átmeneti
– fejtegeti, az antilopoktól indítva mindezt.
Ami, mint végső tanulság, amilyen szomorú, annyira reménykeltő is egyben.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!
