Belföld

Májusig 69 kegyelmi kérelmet utasított vissza Sulyok Tamás

Idén májusig 69 kegyelmi kérvényt terjesztettek fel a köztársasági elnök számára, ezeknek mindegyikét elutasította Sulyok Tamásolvasható a Hvg.hu cikkében.

A benyújtott kérvények mindegyike végrehajtási kegyelmi kérvény volt, azaz egy jogerősen elítélt személy kérte a börtön- vagy felfüggesztését, vagy a hátralévő büntetés törlését. A Sándor-palota által kiadott statisztika szerint a kérvények között két, pedofil jellegű bűncselekmény is volt.

A cikk megjegyzi, hogy Sulyok a tavalyi beiktatása óta egyetlen kegyelmi kérvényt sem bírált el pozitívan, miközben közvetlen elődje, Novák Katalin több rekordot is megdöntött. Például míg a korábbi államfőknél a pozitív kegyelmi arány évente 2-3 százalék volt, Nováknál 2023-ban 8,97 százalékos volt.

Ráadásul ő a még jogerős ítélet előtt adható eljárási kegyelemből is jó pára aláírt, például a Hunnia-per vádlottjainak esetében. És persze ne feledjük K. Endre kegyelmi ügyét sem, amely végül Novák lemondásához vezetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik
OSZAR »