Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebook-oldalán közölte, hogy az eredetileg kért 2,5 millió helyett 11 millió forintot kap a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat a terepjárójuk lecserélésére, miután eredetileg elutasították a kormány Városi Civil Alapjára beadott pályázatukat.
A 444 csütörtökön írta meg, hogy amíg a szentendrei bázisú kutató-mentők mellett a helyi önkéntes tűzoltók sem kaptak pénzt, addig több, a Fideszhez köthető álcivil szervezet is közpénzhez jutott a civilnek beállított pályázaton keresztül a városban. Utóbbiak között szerepel a Fulco Deák Egyesület, amely 8,4 millió forintot kapott. Ennek elnöke Török Balázs korábbi alpolgármester, a helyi Fidesz elnöke, mellette a vezetésében ül Petricskó Zoltán korábbi fideszes polgármester-jelölt, illetve még egy kormánypárti helyi képviselő. Az alapon keresztül rendszeresen nyer pénzt például a Szentendre Barátai Egyesület is – ezúttal 8,25 milliót kaptak –, amely márciusban Lánczi Tamással szervezett Közéleti Klubot, vagy amelyben a közös program az, hogy Orbán-beszédekre járnak.
A törökországi földrengés mentési munkálataiban ismertté vált Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat 2,5 millió forinthoz szeretett volna hozzájutni a Városi Civil Alapon keresztül, hogy felújíthassák a terepjárójukat, de forráshiányra hivatkozva elutasították a pályázatukat. Az erre reagáló bejegyzésükben azt írták:
Őszintén nem tudjuk, hogy mi a fenét kellene még tennünk azért, hogy az elvégzett munkánk jelentősége szemet szúrjon azon a szinten, ahol a döntések születnek. 20 éve, 0-24 órában, térítésmentesen életeket mentünk és amikor segítséget kérünk egy pályázat formájában, akkor nincs elég forrás a munkaeszközünk felújítására.
Vitályos Eszter ezek után a pénteki posztjában a kutató-mentőkről azt írta, hogy „van egy csapat, akik éve fáradhatatlanul indulnak útnak, ha valaki bajba kerül”, a kormány ezért „a lehetőségekhez mérten mindent megtesz”, hogy ezek az önzetlen hősök megkapják a szükséges támogatást. A kormányszóvivő egyeztetett Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel, így végül a kormány 11 millió forintot biztosít ahhoz, hogy a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat ne csak megjavíttathassa az elöregedett meglévőt, hanem beszerezhessen egy új, a hatékony munkavégzéshez szükséges terepjárót.