Minősített gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség két fiatalkorú ellen Borsodban, akik arra kényszerítették az általános iskolás diáktársukat, hogy szexuális cselekményt végezzen egy műanyag babával. Az egyik elkövető videóra is vette a borzalmakat.
Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség két év felfüggesztett fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kért a vádlottakra előkészítő ülésen történő beismerés esetére.
A vádirat szerint a két fiatal terhelt egy borsodi településen lévő általános iskola végzős tanulói. Kiskorú fiú osztálytársukat már évek óta megalázták, fenyegették, bántalmazták és megfélemlítették.
Másnap az osztályteremben az egyik elkövető felszólította a kisfiút, hogy tegye rá a nemi szervét a tanári asztalon lévő könyvre. Az elkövető azzal fenyegette, hogy ha nem teszi meg, akkor az előző napi videókat megmutatja a sértett édesanyjának, illetőleg megveri. Ennek hatására a gyerek eleget tett a követelésnek, a másik vádlott ezt is videóra vette a telefonjával.
Az ügyész elmondta még, hogy a minősített gyermekpornográfia bűntettével tagadott fiatalok tagadták a bűnösségüket a nyomozati szakban, és nem tettek vallomást. Az ügyészség két év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kért az elkövetőkre három év próbaidőre felfüggesztve azzal, hogy rendeljenek ki melléjük pártfogót. A vádlottaknak részt kell venniük a pártfogó felügyelő által szervezett foglalkozáson is.