Élet-Stílus

Így tüntetheti el a penészt és a vízkövet a mosógépéből

Ecet sem feltétlenül szükséges hozzá.

Bár az sem elhanyagolható szempont, milyen illatúak lesznek a frissen mosott ruháink, a mosógép élettartalma miatt is elengedhetetlen, hogy nagyjából fél évenként a háztartási eszközünket is aláfessük egy alapos takarításnak. A Kiskegyed cikke ehhez kínál néhány tanácsot azoknak, akik valamiért a hagyományos ecetes tisztítást még nem éreznék elégnek.

Egy mindennapokban használt mosógépen idővel penész és vízkőlerakódások jelenhetnek meg, amelyek a mosás hatékonysága mellett a gép élettartamát is rövidítik, ráadásul kellemetlen szagokat okozhatnak. Hiába tűnik logikusnak, hogy a mosószer minden vele érintkező felülettel elvégzi a munkáját, ennek épp az ellenkezője igaz: minél többet mosunk, annál koszosabbá válik a gépünk. Mutatunk néhány praktikát, amelyekkel akár vegyszerek nélkül, környezetkímélő módon karbantarthatjuk a mosógépünket.

Citrom és fogkrém

A citrommal ugyan érdemes vigyázni, mert akkor például semmi sem történik, ha egy csillogó sütő reményében bevágunk egy szeletet a sütőrácsok közé, ugyanezt a mosógép dobjával eljátszva és egy kis fogkrémmel elegyítve ebben az esetben természetes vízkőoldóként remek szolgálatot tehetnek. Az utasítás így szól: „Vágj fel egy citromot, kenj rá fogkrémet, és tedd közvetlenül a mosógép dobjába”.

Szódabikarbóna és ecet

Az ecet önmagában is alkalmas a feladatra, de szódabikarbónával elkeverve a nehezen hozzáférhető helyekről is eltávolítják azt, ami nem odavaló.

Mosogatógép-tabletta

Senkit se zavarjon össze korán reggel, hogy az edények és evőeszközök tisztításához használt tablettákat a mosógéphez igen hasonló nevű, ám más funkciót ellátó háztartási eszközökhöz szánták, ugyanis a gép dobjában, egy 60 fokos pamutprogrammal mosva a jelen cikk témáját adó célra is kiváló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik
OSZAR »