Teljesen szürreális, ez egy óriási, óriási dolog, amit fel kell dolgozni, de nagyon büszke vagyok rá – mondta John Prevost az NBC-nek arról, hogy testvére, Robert lett XIV. Leó néven az első amerikai pápa.
Prevost közvetlenül a konklávé előtt beszélt a bátyjával, és elárulta, hogy ketten gyakran játszottak együtt olyan szókereső játékokat, mint a Wordle és a Words with Friends. „Ez eltereli a figyelmét a való világról” – fogalmazott.
John Prevost elárulta azt is, hogy megkérdezte, hogy testvére megnézte-e a Konklávé című filmet a pápai konklávé kezdete előtt, hogy „tudja, hogyan kell viselkedni”, mire bátyja azt válaszolta, hogy igen. „Tudta, hogyan kell viselkedni. Én csak el akartam terelni a figyelmét, nevetni valamin, mert ez hatalmas felelősség” – közölte Prevost.
A testvér beszélt a családi hátterükről is, mint mondta, hárman voltak testvérek, és Dolton városában nőttek fel, elmondása szerint átlagos gyerekkoruk volt. Robert már első osztályos korában tudta, hogy pap lesz, és a nyolcadik osztályt követően tért le „a normális gyermekkor útjáról”, ekkor ment el papnevelő intézetbe. Ezt követően teológiát tanult, testvére szerint bátyja nem sokat volt otthon a nyári szünetet leszámítva.
Hozzátette: a három testvér közül a legfiatalabbként Robert gyakran adott tanácsokat testvéreinek.
Az első képek XIV. Leó pápáról:




