Idén Johannes Pietsch (JJ) nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált Ausztria színeiben, Wasted Love című dalával. A 24 éves osztrák-filippínó énekes győzelme után azt mondta, sajnálja, hogy Izrael részt vehetett a versenyen, jövőre pedig az ország kizárását követeli a gázai háború miatt.
A múlthéten zajló döntő alatt is sokan követelték Izrael kizárását a döntőből, több palesztinbarát tüntetést is szerveztek a svájci helyszínen. Szerda este mintegy 200 ember tiltakozott palesztin zászlókkal Bázel központjában, szombat este pedig további tüntetések voltak, a rendőrség könnygázt vetett be, és egy vízágyúval felszerelt teherautóval akadályozta meg, hogy a tüntetők a városközpotba vonuljanak – írta meg a Guardian.
JJ a lap beszámolója szerint az El País című spanyol napilapnak adott interjút, amiben Izrael részvételéről is beszélt: „Nagyon kiábrándító, hogy Izrael továbbra is részt vesz a versenyen” – mondta, hozzátéve:
Szeretném, ha a jövő évi Eurovíziót Izrael nélkül rendeznék meg Bécsben, de a labda a szervezőknél, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségénél van. Mi, művészek csak a véleményünket fejthetjük ki a témában.
Az énekes ezen felül nagyobb átláthatóságot követelt a közönségszavazással kapcsolatban, miután Yuval Raphael ennek köszönhetően végzett a második helyen. Az izraeli énekesnő a Hamász 2023. október 7-i zenei fesztiválon elkövetett terrortámadásának egyik túlélője.
JJ kijelentései Ausztriában sokakban keltetettek visszatetszést, az ország közszolgálati csatornája, az ORF elhatárolódott megjegyzéseitől, kijelentve, hogy azok „az énekes személyes véleményét tükrözik”. JJ lemezkiadóján, a Warneren keresztül közölte, hogy „sajnálja, ha megjegyzéseit félreértelmezték”.