Sport

Magyarokkal nyerte idei első címét a történelmi szezonra készülő Metz kézicsapata

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra, Szöllősi-Schatzl Nadine és Szemerey Zsófi csapata, a Metz HB 32-18-ra nyert a Paris 92 ellen a női kézilabda Francia Kupa szombati döntőjében.

A szövetség honlapja szerint az irányító Vámos két gólt szerzett a fináléban, Szemerey pedig hat védéssel zárt. Bajnokok Ligája-elődöntős csapatuk továbbra is veretlen az egész idényben.

„Mondtam a lányoknak, hogy ne pazaroljuk el a címeket, ki tudja, melyik lehet az utolsó. Meg fogjuk ünnepelni ezt a győzelmet. Nem kezdtünk tökéletesen, de a második félidővel elégedett voltam. Nagyon örülök, hogy megnyertük ezt a döntőt, hogy egy újabb címmel bővíthettük a Metz Handball trófeás szekrényét. Remélem, hogy ez csak az első a szezonban” – nyilatkozta Emmanuel Mayonnade edző.

Győzelmével a Metz sorozatban negyedik címét szerezte meg a sorozatban, és története során 13. alkalommal emelhette magasba a kupát. A 2024-25-ös szezon történelmi lehet, a csapat jelenleg sorozatban 41 veretlen mérkőzésnél jár, és akár triplázhat is: a francia bajnokságban négy fordulóval a vége előtt négypontos előnnyel vezet, és készül a két hét múlva esedékes Bajnokok Ligája négyes döntőre.

Ami a többi magyar légióst illeti:

  • Planéta Szimonetta két góllal járult hozzá a PGE MKS FunFloor Lublin 30-27-es sikeréhez a KPR Gminy Kobierzyce ellen a Lengyel Kupa elődöntőjében.
  • A mezőny legeredményesebb játékosaként Zentai Dorottya nyolc találattal zárt a sereghajtó (13.) Gijón csapatában, amely otthon 23-20-ra nyert a Grafometal La Rioja ellen a spanyol bajnokság alsóházában. Zsembery Viktória is a mezőny legeredményesebbje volt, és csapata, a 12. helyen álló CBM Morvedre 27-27-es döntetlennel távozott az Elda Prestigio otthonából.
  • Suba Sára 13 védéssel, Pénzes Laura egy góllal zárt a listavezető és már bajnok SV Union Halle-Neustadt együttesében, amely 37-23-ra nyert a SV Werder Bremen otthonában a német női másodosztályban.
  • Szita Zoltán négy, Fazekas Gergő három találattal vette ki a részét a címvédő Orlen Wisla Plock 40-25-ös győzelméből a Górnik Zabrze ellen a lengyel bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén.
  • Jánosi Tamás három gólt lőtt a címvédő, már bajnok és BL-elődöntős Barcelonának, ám csapata, a 12. helyezett Ángel Ximénez Puente Genil hazai pályán 43-26-ra kikapott a katalánoktól a spanyol élvonalban.
  • A válogatott Pergel Andrej négy góllal segítette 27-25-ös sikerhez az ötödik helyen álló CD Ciudad de Logronót házigazdaként a Bada Huesca ellen. A vendégeknél Décsi Gábor 11 lövést védett.
  • Bognár Alex egyszer talált a hálóba az RK Celje PL együttesében, amely otthon 32-29-re nyert a Gorenje Velenje ellen a szlovén bajnokság elődöntőjének első meccsén.
Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik
OSZAR »