Tudomány

Konklávé: a tudósok szerint ő lehet a következő pápa

Franco Origlia / Getty Images
Franco Origlia / Getty Images

Május 7-én veszi kezdetét a konklávé, de világszerte már napok óta találgatják, hogy ki lehet Ferenc pápa utódja. A fogadóirodáknak és a vallási élet szereplőinek különböző elképzeléseik vannak az esélyeseket illetően, most pedig a tudományos világ képviselői is beszálltak a találgatásba. A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Közgazdaságtudományi Intézetének játékelméleti kutatói a bíborosok szavazási folyamatának tanulmányozásával felállítottak egy tudományos alapokon nyugvó rangsort a legesélyesebb jelöltekről.

Ők a legesélyesebb pápajelöltek

A HUN-REN közleményéből kiderül, hogy a kutatók már az előző pápaválasztásnál is felmérték a bíborosok esélyeit, akkor – a mások által kevésbé esélyesnek tartott – Ferenc pápát a három legesélyesebb jelölt közé sorolták. A mostani szavazáson 133 bíboros vesz részt, közülük a legtöbben az olasz Pietro Parolin és Pierbattista Pizzaballa, a fülöp-szigeteki Luis Antonio Tagle, valamint a magyar Erdő Péter bíborosokat sorolják a legesélyesebbek közé.

A HUN-REN szakértőinek rangsorában ezzel szemben Michael Czerny cseh származású kanadai jezsuita szerzetes áll az élen, miközben Erdő Péter csak a 65. helyen szerepel.

A kutatók úgy gondolják, hogy a Ferenc pápa által képviselt szegénységhez és egyházi reformokhoz való viszonyulás meghatározó lesz a választáskor. Ezért a származási országra jellemző GDP egy főre jutó értéke és a progresszivitás függvénye alapján rangsorolták a bíborosokat, így lett Michael Czerny az első helyezett. Mellette jó esélyekkel indul Kevin Farrell ír-amerikai, illetve Reinhard Marx, Gerhard Ludwig Müller és Kurt Koch német bíborosok, valamint a Közép-afrikai Köztársaságból származó Dieudonné Nzapalainga is.

Kicsoda Michael Czerny bíboros?

Amint a Magyar Kurír írja, Michael Czerny 1946. július 18-án született Brnóban, a korábbi Csehszlovákiában, de két évvel később családja Montrealba költözött, így Czerny már Kanadában nőtt fel. Csupán 18 évesen, 1964. augusztus 14-én lépett be a jezsuita rendbe, amelynek Ferenc pápa is tagja volt.

1973. június 9-én szentelték pappá, ezután számos különböző területen foglalatoskodott a jezsuita renden belül, de ismertséget a migráció szakértőjeként szerzett a Vatikánban. Többször állást foglalt az emberkereskedelem és a kizsákmányolás visszaszorítása érdekében, Ferenc pápa 2019. október 4-én püspökké szentelte és kinevezte Benevento címzetes érsekévé.

Kapcsolódó
Kezdődik a konklávé – ki lehet Ferenc pápa utóda, és hogy zajlik a megválasztása?
A világ legnagyobb, 1,4 milliárd tagot számláló hitközösségének új vezetőt választanak: Ferenc pápa 12 éves pápasága után újra összeül a Sixtus-kápolnában a konklávé, hogy megtalálják Szent Péter utódját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik
OSZAR »